orgona_1 img  

 

 

 

 

Egy kis családi történet

Amikor sok-sok éve megismerkedtem a feleségemmel, még a Zeneakadémiára járt, karvezető szakra, és mellette - kedvtellésből - Kárpáti József tanár úrnál, a II. kerületi zeneiskolában, orgonálni tanult. Aztán sokminden történt velünk az életben, és feleségemnek a gyermeknevelés, tanítás mellett kevés ideje maradt az orgonálásra, bár voltak évek, amikor egyházi karnagyként, vasárnapi kántorként orgonaközelben lehetett.

Másfél évvel ezelőtt kezdett foglalkoztatni az a gondolat, hogy jó lenne otthonra egy gyakorlóhangszert beszerezni. Mindenképpen  legalább kétmanuálos, teljes pedálsoros orgonában gondolkodtam, mert ez az a minimális kiépítettség, amellyel megszólaltatható a klasszikus orgona-zene, főként J.S. Bach muzsikája.

Elkezdtem hát böngészni az internetet abban a reményben, hogy hamarosan találok egy, az igényeimet kielégítő hangszert. Sajnos csalódással kellett tapasztalnom, hogy számomra elérhetetlen árúak ezek a hangszerek. Egy kis "valódi" sipos orgonáról álmodni sem mertem, de egy valamire való használt digitális orgona is 1-2 millió Ft-ba került. A rendelkezésemre álló 3-400 ezer Ft-ból csak egy 30-40 éves, használt analóg elektromos orgonát tudtam volna venni, de ezeknek a hangszereknek egyrészt a hangja sem tetszett, másrészt sok rosszat hallottam arról, hogy egy kontakthibára hajlamos analóg orgonát szinte állandóan szerelni kell ahhoz, hogy működőképes maradjon. Mit mondjak, eléggé elcsüggedtem, már-már lemondtam a tervemről.

És akkor találkoztam interneten a Hauptwerk programmal...


www.000webhost.com